Yofune-Nishi

 Egyszer régen élt egy szamuráj, Obire. Volt neki egy gyönyörű szép leánya, akit Tokoyonak hívtak. Szeretetben éltek egymás mellett, de egy nap Tokoyo apját száműzték az Oki-szigetekre. Tokoyo éjjel-nappal sírt, hiszen az apján kívül nem volt neki senkije sem. Végül elhatározta, hogy megkeresi apját, és ha sikertelenül jár el, akkor véget vet az életének.

 Bátor és merész lány volt, nem félt a tengertől, ezért összegyűjtötte értékes holmiait, majd eladta őket, hogy a pénzből elhajózzon az Oki-szigetekre. Balszerencséjére azonban a halászok elvették a pénzét, de őt nem vették fel a hajóra. Tokoyo nem tört meg, talált egy kis hajót, amivel kievezett a tengerre. 

 Hosszú időn át hajózott, éjszaka kikötött egy kis sziklánál, hogy nyugovóra térjen. Alig aludt egy órát, amikor zokogást hallott. Felébredt, és látta, hogy a szikla felé egy tizenöt éves lány megy akit egy kántáló pap követ. Mind a ketten hófehér ruhában voltak, egyre csak mentek a szikla pereméhez. Tokoyo sem volt rest, felpattant és a lány segítségére sietett. 

 A pap nem volt mérges, amiért Tokoyo félbeszakította őket, szépen elmagyarázta neki, hogy a közeli halászfalut egy sárkány tartja rettegésben, és minden év június 13-án fel kell ajánlani egy szűz lányt, cserébe a sárkány békén hagyja őket, mert ha nem küldenek neki szüzet, akkor hatalmas vihart szabadít a falura, és elpusztít mindenkit. A férfi szomorú feladata az volt, hogy a sziklához kísérje a kiválasztott hajadont.

 Tokoyo, mivel megfogadta, hogy véget vet életének, ha nem találja meg az apját, azt mondta, hogy ő majd beugrik a tengerbe, a lány helyett. A pap végül beleegyezett. Föl is öltötte magára a hófehér ruhát, fogta az apjától kapott tőrt, és fejest ugrott a mélybe. A lány és a pap döbbenten néztek utána. 

 Toyoko úszott a tiszta vízben egyre mélyebbre, a holdfény közben játszott a habokon. Ezüstös halak úsztak el mellette. Egyszer csak felfedezett egy barlangot. A barlangban meglátott egy szobrot, és felismerte, hogy azt a férfit ábrázolja, aki száműzte apját. Úgy gondolta, a szobrot felviszi a felszínre. Miközben fölfelé úszott, meglátta a sárkányt.

 Hosszú, kígyóalakja volt, foszforeszkáló méreg vette körül. Ő volt a Japán tengerek legrettegettebb szörnyetege, a huszonhat méter hosszú, szikrázó szemű Yofune-Nishi. 

 A sárkány azt hitte, ő a szűz lány, akit leküldtek érte, így elkezdett Toyoko felé úszni. A lány ekkor elhatározta, hogy megöli a sárkányt, és megszabadítja a falusiakat a szenvedéstől. Előrántotta a tőrét, és a sárkány szemébe döfte. Az megtébolyodott a fájdalomtól, és a barlang felé akart menekülni, de Toyoko gyorsabb volt nála. A sárkány elé termett, majd a kiszolgáltatott szörny nyakába mélyesztette pengéjét. 

 A lány bizonyára jó erőben lehetett, megragadta a sárkányt és a szobrot, majd fölúszott a felszínre. A pap és a kislány is meglepődtek, maikor látták, hogy a hős visszatért a sárkánytetemmel, mert már azt hitték, rég elfogyasztotta Toyokot vacsorára.

 Toyoko eszméletét elvesztve esett össze, a kislány pedig fejvesztve rohant be a faluba segítségért, mai hamarosan meg is érkezett. Miután a hős leányzó megához tért, az egész falu ünnepelte őt. A pap ismerte a szobor élő mását, ezért elvezette Toyokot hozzá. Kiderült, hogy hosszú ideje betegeskedett, egy átok miatt, aminek a forrása a szobor volt. Mivel Toyoko visszahozta a szobrot, és megölte a sárkányt, a férfi szabadon engedte az édesapját. A család újra egyesült, és boldogan éltek tovább.

Yorimasa, a sárkányölő

 Hol volt, hol nem, a császár súlyosan megbetegedett. Nem tudott aludni, mert szönyű zajokat hallott, és fekete füst kúszott a palota körül, be a szobájába. Nem csupán felhő okozta az ámatlan éjszakákat, hanem, mint kiderült, egy sárkány telepedett le a palota tetőjére. 

 Nem akármilyen sárkány volt ez! Akkora volt, mint egy ló, majom feje, tigris teste és kígyó farka rémisztő látványt keltett. Körülötte a fekete felhő mérgezett volt.

 A sárkány jött éjről-éjre, a császár állapota pedig egyre csak romlott. Bizonyossá vált, hogy ha nem végeznek a bestiával, akkor az uralkodó meghal. A palotában csak egyetlen egy bátor lovag volt, aki szembe mert szállni a fenevaddal.

 Yorimasa felvette páncélját, melyre vadász ruhát öltött. Magával vitte a legjobb íját, és az acélhegyű nyilait. Fejére a harci sisak helyett átlagosat húzott. Így ment a sárkány elé, akit sikeresen meg is ölt.

 Nagy volt ám az öröm. A császár állapota rohamosan javulni kezdett, mindenki ünnepelte Yorimasát, akit a császár az "Oroszlánok Királyának" hívott ez után. Yorisama pedig elvette az udvar legszebb hölgyét, Ayamét, akivel boldog életet élt. 

Forrás: http://www.draconika.com/index.php

Képek: google

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés