Sok-sok Holddal ezelőtt két testvérpár éldegélt az apjukkal, egy kis házban, Koreában. A fiatalabb fiú keményen dolgozott minden nap, látástól vakulásig, míg bátyja tudatában annak, hogy egy nap elnyeri öreg apjától a rizsföldeket és a házat, arrogánssá és büszkévé vált. Egyre inkább megvetette öccsét, és nem törődött egyre vénülő apjával.

 Az apa evés után minden este elmondta bölcsességét szeretett gyermekeinek: "Emlékezzetek, fiaim, amit elültettek, azt eszitek majd meg!" A kisebbik fiú mindig engedelmesen bólintott. Szerette és tisztelte édesapját, de a nagyobbik testvér erre csak ásított, majd elhagyta az asztalt. Ilyenkor az apai szív szomorúsággal telt meg.

 Az idő telt-múlt, majd a halál beköszöntött az apjukhoz. Utolsó szavai ezek voltak a gyermekeihez: "Ne feledjétek, fiaim! Semmi sem fontosabb a családnál. Osszátok meg tulajdonotokat egymással, és dolgozzatok együtt." 

 Az idősebb testvér dühös lett e szavak hallatára, hiszen esze ágában sem volt osztozkodni az öccsével. A törvény szerint ő örökölte apja birtokait. Miután lezajlott a temetési ceremónia, elűzte testvérét otthonról, figyelmen kívül hagyva apja utolsó szavait.

 Kisebb testvére összetört szívvel hagyta el a szülőfaluját. sok mérföldet gyalogolt, míg egy nádfedeles, sárból épült házban meghúzhatta magát. A házhoz földek is tartoztak, így hát elkezdte megművelni azokat. Kisebb nyereséget kapott, ezért meg tudott házasodni, és épített egy új házat. Lassan gyermekei is születtek.

 Egy évvel később szörnyű aszály sújtotta a vidéket, és a rizstermése tönkre ment. Mivel nem kaptak segítséget, a családja éhezett. Szívét fájdalom járta át, amikor esténként halotta felesége és gyermekei nyögését az éhségtől. Így hát elment a bátyjához rizsért, kérte, ossza meg fedelét a családjával, úgy, ahogyan az apjuk kívánta. Bátyja azonban így felelt: "Ez az én rizstermésem!" Majd kegyetlenül felkacagott. "Tűnj el innen!" Kiáltott öccsére, majd rácsapta az ajtaját. 

A fiatal testvér szomorúan hagyta el a falut. Egyszer csak rémül sikítást hallott egy fa mögül. Odarohant, és látta, amint egy kígyó be akar cserkészni egy kisfecskét. Az apró madár csapkodott a földön, de még túl fiatal volt ahhoz, hogy repüljön. 

 A fiú odaszaladt a fecskéhez, gyorsan felkapta a földről és elzavarta a kígyót. A kismadár remegett a kezében, és el volt törve az egyik lába. A fiú egy csíkot vágott le az ingéből, bekötözte a kismadár lábát, majd biztonságban visszatette a fészkébe.

 Otthonába egyre nehezebb napok jöttek, alig tudott ő és a felesége valamiféle ennivalót összeszedni a gyerekeknek, akiknek már a bordáit is meg lehetett számolni. Hiába próbáltak meg mindent a földeken, a termés egyre rosszabb és kevesebb lett.

Egy szép napon aztán a kisfecske a házukhoz röpült, majd megtelepedett a nádtetőn. Azóta már nagyobb lett, a lába is fölépült, és nagyszerűen repült. Ott ült a ház tetején, majd egy vidám dalt kezdett el énekelni, hálája jeléül a családnak. Végül megkerülte a madárka a házat háromszor, és hirtelen egy mag esett le az udvarukra. 

 A család döbbenten meredt a magra, és a kislánya meg is akarta érinteni kíváncsiságból, de apja visszatartotta őt. Aztán ámulva nézték, ahogyan a mag nő, és nő, gyökeret ereszt. Percek múlva zamatos szőlővé érett, de nem állt meg a növekedésben. Aztán valami csoda folytán egy nagy, szép sárgadinnyévé érett.

"Atyám, atyám, lehet enni ebből a mágikus dinnyéből?" Kiáltoztak az éhes gyerekek. Az apjuk csak nevetve bólintott. A felesége segítségével felhasították a dinnyét, és amikor belenéztek, a meglepetéstől elállt a szavuk. A dinnye belsejében temérdek arany volt, ami a lábuk elé ömlött. A többi magból is dinnye lett, amikben szintén arany bújt meg.

 Így hát, a fiatalabb testvérnek és családjának nem kellet már éhezniük. Vettek egy szép nagy házat, új ruhát tudtak magukra ölteni, boldogságban és szeretetben éltek, ami csodálatos volt. 

 Híre kelt ennek a csodának, mindenki erről beszélt, nem csoda hát, hogy eljutott a dolog az idősebb testvér fülébe is. Szíve megtelt irigységgel, és éjt nappallá téve kereste a mágikus madarat. Egy napon aztán talált egy kis törött lábú madárkát, akihez így szólt: "Segíteni fogok neked kismadár, és cserébe te is segíts nekem." A madár bölcsen nézte a férfit, és rögtön átlátott a szándékán. 

 Miután az ő törött lába is meggyógyult, elrepült a szívtelen fivér házához. Ő is háromszor körberepülte a házat, és a magok beleestek a talajba. Az idősebb testvér alig bírta kivárni, hogy megnövekedjen a dinnye, ám amikor kinyitotta, hirtelen harcosok törtek rá, és elvették az összes pénzt, amit a dinnye rejtett. Dühödten rohant a másik dinnyéhez, ám miután azt is felvágta, kígyók kúsztak elő a belsejéből. És így lett a harmadik, negyedik, és sokadik dinnyével is, míg nem teljesen elárasztották a földet és a házát a csúszómászók, a patkányok, a méhek, termeszek, és más teremtmények, ez után a fivér háza összedőlt. 

 Sikerült elmenekülnie a birtokról, és szegényebben, mint az öccse, ő is járni kezdte a falukat, ételért könyörögve. Egy nap azonban a testvérébe botlott. Az ő kezében kapa volt, el is szégyellte magát a bátyja, aki a kapa élét és a földet kezdte bámulni. 

 "Már mindent elveszítettem." Szólalt meg idősebb testvére. "Nincs hova mennem, se ételem, se vizem. Nem is csodálom, hogy ha te el akarsz küldeni.

 Hirtelen egy kéz érintette meg a vállát, és ezt hallotta: "Gyere, testvér!" Szólalt meg öccse. "Termesszünk új növényeket, amiket együtt eszünk meg."

 Bátyja könnyes szemmel nézett rá, majd elfogadta a kapát és testvére felé nyújtott kezét.

Forrás:http://americanfolklore.net/folklore/fables-fairy-tales/

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés